Csoportos mozgásprogramok

Az alábbi csoportos foglalkozások nem minősülnek gyógytornának. Sportoktatóként, illetve preventív, életminőséget javító céllal vezetem őket.

Találd meg újra életed ritmusát – Ronnie Gardiner Módszerrel

Fókuszban a mentális egészség, a bio-pszicho-szociális jóllét.

Rhythm is Life – Life is Rhythm

Saját élményen keresztül, a testünkön és a térben való tájékozódás megerősítésével, a rendszerek és mintázatok újrafelfedezésének segítségével gondolati rendezettséget, memóriát, okozati felismerést, következtetést tanulunk közösen, de saját tempóban. Zenei alapokon nyugvó csoportos mozgásprogram az RGM, a foglalkozások során a nyelvi, matematikai és szociális készségek alapjainak megszilárdulását támogatja 6 éves kortól életünk végéig.

Szeretettel várom

  • a mozgáskoordinációs problémákkal,
  • figyelmzavarral,
  • memóriával,
  • oldalisággal,
  • a ritmussal hadilábon álló,
  • térbeli és testen való tájékozódással küszködő gyerekeket és felnőtteket.

Csoportot indítok igény esetén megelőzésképpen egészséges felnőttek számára, illetve a terápia kiegészítéseként Alzheimer, stroke, Parkinson betegek számára is, minimum 3, maximum 6 fővel, szerdánként 11:30-kor. (Egyéni RGM terápiára is van lehetőség igény esetén.)

Iskolaelőkészítő, illetve 1.-2. osztályos gyerekek és kamaszok számára is szívesen indítok csoportot.

Jelentkezni itt lehet: info@zsuzsifizio.hu

logo_negyzet.pngFelnőtt csoport
Helyszín:Dömsöd, Kisherceg Gyerekház
Időpont:Szerda, 11:30
Ár:4000 Ft / alkalom

Női torna – GerincPilates, ami egyensúlyt teremt benned

Női torna - támaszt nyújt

Hogy visszatérjen önbizalmad
és megtaláld magadban a szunnyadó erőt

  • Komplex mozgásprogram a női test sajátosságaira fókuszálva
  • Tartásjavítás, hogy a korona a helyén maradjon
  • Egyensúly-gyakorlatok, hogy megérezd, hogyan tudod megtalálni újra és újra az egyensúlyod, és hogy megtapasztald, kibillenni teljesen természetes dolog
  • Légzésprogram, hogy ki tudd engedni a felesleges gőzt
  • Intim torna, hogy nyugodtan nevess, tüsszents, felszabadult legyen a párkapcsolatod
  • Relaxáció, hogy kisimuljanak a ráncok, felfrissülve mehess tovább.

Kis csoportban dolgozunk (minimum 3, maximum 6 fő), mindenki számára elvégezhető gyakorlatokkal. Kifejezetten felnőtt, női torna.
Polifoam, törölköző, laza ruházat, zokni szükséges.

Szeretettel várlak!

logo_negyzet.pngFelnőtt nőknek
Helyszín:Dömsöd, Kisherceg Gyerekház
Időpont:Kedd, 18:00
Ár:4000 Ft / alkalom

Jelentkezni itt lehet: info@zsuzsifizio.hu

Hangoló foglalkozás – Zsuzsivonat a Gyerekházban

A fejlesztés is a szeretet egy megnyilvánulása

Baba-Mama Torna

  • 6 hetes kortól 3 éves korig
  • Anya és baba egymásra hangolódik, anyanyelvet tanul a gyermek
  • Mozgásprogram, mely játékosan, gyengéden, anya karjában segít a beszéd elindulásában
  • A saját mozgás érzékelésével, az egyensúlyi, akusztikus és tapintásos ingereken keresztül segítjük a baba beszédindulását, idegrendszeri érését.

Kellemes légkörben, kis csoportban dolgozunk. Könnyen megtanulható, népi játékok, mondókák, énekek alkotják a programot, amelyek mosolyt csalnak szülő és gyermek arcára egyaránt.

Játék és fejlesztés egyben.

Szeretettel várjuk az apukákat is!

logo_negyzet.pngBaba és mama/papa
Helyszín:Dömsöd, Kisherceg Gyerekház
Időpont:Szerda, 10:30
Ár:Térítésmentes foglalkozás, a programot örökbefogadták 🙂

Duna-parti Sétaklub

Részletek