Magamról

Küldetésem

Gyerekkorom óta rengeteg minden érdekelt. A fizika és a biológia éppúgy mint az ének, a zene és az irodalom. Bújtam a könyveket és szabadidőmben kiállításokra mentem, természetfilmeket néztem, bicikliztem, úsztam, korongoztam, kézműveskedtem. Kamaszkorom meghatározó élménye volt, mikor duci kislányból csinos nagylány lettem. Ez nem volt magától értetődő, elég nagy túlsúlytól szabadultam meg. De ekkor valami elkezdődött…

Már ekkor arról tanultam, amit még ma sem untam meg. A mozgás művészetéről. Rájöttem, hogy enélkül nem érdemes élni.

Megtapasztaltam a teljesítményem határait, azt, hogy a hajlékonyság mindig növelhető, és hogy ha akarok, bármihez tudok alkalmazkodni.
Megtapasztaltam, hogy a képességeim lehetőséget adnak a valódi szabadság megélésére, és megtanultam, hogy mindig, de mindig tudok tenni magamért.
Gyermeki világmegváltó segíteni vágyásomat megszelídítettem a versek lágy líraiságával. A fizikai-biológiai törvények hideg-rideg keménységét dallamossággal és üde ritmusossággal puhítottam meg. Ezt a jól formálható anyagot a két kezembe vettem, alkotni kezdtem.

Fizioterapeuta lettem! 🙂

Emberek hitét adja vissza az a felismerés, hogy igenis kompetensek lehetünk, visszaszerezhetjük az életünk ritmusát. Akár egy műtét után, vagy sérülést követően is.
Hiszem azt, hogy amit teszünk, a legkisebb mozdulat is, megtérül. Mindig van mit tennünk magunkért. Ez a fizioterápia.

Hiszem, hogy mindannyiunkat megillet a testi és lelki egészséghez és az emberi méltósághoz való jogunk.

Itt az idő, hogy tegyünk magunkért.

A természet energiáival dolgozom, az Embert szolgálom, és művészetként élem meg a hivatásomat. Élvezem az életemben a szinesztéziát, megélem azt.

Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, az élet tiszteletének és a tudás iránti alázatnak az erejében.

Élvezem, amit csinálok!

Szakmai élet

Szűcs-Balázs Zsuzsanna vagyok, Organikus Fizioterapeuta.

Gyógytornász-fizioterapeuta végzettségemet 2008-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetemen.

2010 óta vagyok egyéni vállalkozó. Jelenleg Dömsödön élek a családommal, helyben és a környéken dolgozom.

Végzettségeim:

2006: Alapfokú sportoktató tanfolyam, OKJ

2008: Gyógytornász diploma, Szegedi Tudományegyetem

2021. Organikus Pedagógia felsőfokú szakképzés (két félév) Apor Vilmos Katolikus Főiskola, vendéghallgató

2023. Komplex GerincPilates Oktató – Hidvégi Andrea Pilates Studio


Szakmai továbbképzések:

2023. Ronnie Gardiner Method – III. modul 

2022. Koragyermekkori reflexkorrekciós – valódi és videóelemzésen illetve saját élményen alapuló – féléves műhelymunka

2021. Kuncogó FejlesztÉsjáték – Konduktív etnopedagógia a fejlődés természetes támogatásáért (online kurzus)

2021. Családi értékek a XXI. században minikonferencia (táplálkozás, mozgásfejlődés, bizalompedagógia)
 
2021. A fejlődő agy – Online Konferencia – BHRG Alapítvány

2021. „Komplex fejlesztés Így tedd rá!-val” és a „Legkisebbek Így tedd rá!-ja” program (online kurzusok)

2020. Kapcsolódó Nevelés Alaptanfolyam

2019. Schroth terápia

2019. FDM, Fascia Release Manuális Terápia

2019. Ronnie Gardiner Módszercsoportvezetői engedély videó

2018. Speciális balanszterápia a koragyermekkori intervencióban, alapkurzus – Huple program

2018. Evidence Based Medicine a medencefenék fizioterápiájában

2018. Rehabilitációs Pilates oktatói kurzus Matwork 1, nemzetközi oklevél – Ausztrál Pilates és Fizioterápiás Intézet (APPI)

2018. Funkcionális vizsgálat a hétköznapokban, Thera-Team

2017.  A betegdokumentáció kialakítása és kezelése az egészségügyben

2013. Kinematic Taping: Funkcionális Elasztikus Taping alaptanfolyam

2011.  Bevezetés a gyermek „Neuro-Developmental Treatment” (Bobath-módszer) alapjaiba

2010. Nemzetközi aquaterápiás tanfoyam, Halliwick I. kurzus videó

2010. Függesztőrács tanfolyam „B”

2009.  „A víz mint gyógyító közeg” – akkreditált szakmai továbbképző nap

2009.  Függesztőrács tanfolyam „A”

2009.  McKenzie „A”

2008. Evidence Based Medicine a gerincgyógyászatban

2008. Kéthetes intenzív „Aquaevidence” kurzus /The Evidence Base for Aquatic Therapy in Persons with Disabilities/
Leuven, Belgium

Koragyer

Legutóbbi termékek

Legkeresettebb termékek

Akciós

Vásárlás kategória alapján

Legfrissebb hírek

  • Magán: A térdkopásról, azaz a gonarthrosisról dióhéjban​

    Magán: A térdkopásról, azaz a gonarthrosisról dióhéjban​

    Felveszem a telefont. Az esetek egy nagy részében ez az első pár mondat: „– Halló, ZsuzsiFizio*-t keresem. (*Zsuzsit/ a gyógytornászt/ azt hiszem téged) Apu* holnap jön haza a kórházból, térdprotézist kapott (*anyu/ a nejem/ a férjem/ én). Tudod vállalni a rehabilitációját?” Ilyenkor úgy érzem, belecsöppenek valamibe… …valami közepébe, vagy inkább a végébe. Gyógytornászként sok minden […]

    Szólj hozzá
  • Állapotfelmérés

    Állapotfelmérés

    Első alkalommal részletes anamnézist veszek fel. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állapotod felmérésén kívül az eddigi kórtörténet és alapbetegségek figyelembevételével a lehető legteljesebb képet próbálom felállítani Rólad. Ha van orvosi dokumentációd, MR vagy CT felvételed, mindenképp hozd el magaddal. A vizsgálat fehérneműben történik. A felmérés során minden oldalról megvizsgálom a testen látható összefüggéseket vizuálisan […]

    Szólj hozzá
  • Játék? Fejlesztés? Fejlesztő játék?

    Sokszor látom, hogy elvesznek a szülők a gyereknevelés bonyolultnak tűnő útvesztőiben. Szeretnék egy kis támpontot adni, hogy gyógytornászként hogy vélekedem a fejlesztésekről, fejlesztő játékokról. Ez a cikk a játék, a szabad mozgás jelentőségéről, ez a cikk pedig a korai gyanújelekről, megoldási lehetőségekről szól. Bármilyen kétségetek vagy kérdésetek van, keressetek bizalommal. Rossz kérdés nincs, csak fel […]

    Szólj hozzá
  • forrás: https://pixabay.com helyettesito

    A gerincferdülésről

    A gerincferdülés, azaz scoliosis a gerinc oldalirányú görbülete. Ez a görbület mindig kóros. Lehet funkcionális és struktúrális scoliosisról beszélni. A struktúrálisnál van csontos elváltozás, és nem csupán oldalirányú görbületről, hanem a csigolyák tengelyirányú forgásáról is szó van. A scoliosis konzervatív terápiája a gyógytorna, kiegészítő manuálterápiás fogásokkal. A gyakorlatban kétféle úton jutnak el hozzám a gyerekek. […]

    Szólj hozzá